Randonneurs Hongrie 2.0: Tradíció és innováció


A magyarországi (ultra)kerékpározás legújabb kori történetét 2011 óta írjuk. Azóta - ha nem is töretlen -, de folyamatos volt a fejlődés. Ez természetesen nem elsősorban a kilométerek számában érhető tetten. Az (ultra)kerékpározás ugyanis elsősorban filozófia, életszemlélet, és csak másodsorban fizikai munka. Így a változásokat is először a lelkekben kell keresni.

A Randonneurs Hongrie életében semmi sem statikus, folyamatos a változás, minden év más. Ez a folyamatos változás egyúttal "történelmi hangulattal" lengi körül egyes eseményeinket, melyek későbbi események alfájává nemesültek az idők során. Ilyen például a BRM 1000 túránk 2012-ből, mely az első 1000+ km-es túránk volt. Alapfilozófiánk, hogy a Randonneurs Hongrie nem másolja vagy járja mások útját, helyette új értéket teremtünk.
2011 óta 17 országból 640 kerékpáros vett részt legalább az egyik túránkon. A finisherek összesített száma a 2000-et is megközelíti. Így tehát már hét éve színesítjük a magyar kerékpársportot. Bár az extrém teljesítmények keresése korábban is része volt kerékpársportnak, de mégis mi 640-en tettük társadalmilag "elfogadottá" az extrém távú teljesítménytúrázást, az éjszakai bringázás extravaganciáját. Joggal remélhetjük, hogy már soha sem lesz olyan a kerékpársport Magyarországon, mint amilyen a Randonneurs Hongrie előtt volt. Mi vagyunk az elsők!

 

"Mi vagyunk az elsők!"

 

A 2018-as év egy átmeneti év lesz. Ennek során 4 "hagyományos" túrát szervezünk meg. Az évet a "klasszikus" tavaszi túránkkal, a Kiskunság Maratonnal kezdjük. Ezt követi az immár hetedszer megrendezésre kerülő Au bord de l'eau, melynek elnevezése a francia gyökereinkre utal. Május végén rendezzük meg a bakonyi túráink egy újabb verzióját Magyarpolányból. Polány a Bakony talán legszebb községe. Az Isten is túraközpontnak teremtette. Tavaly került először megrendezésre a Bükk + Mátra Maraton, mely egy igazi hegyi túra sok szinttel, sok látnivalóval, sok élménnyel. Végül az idei évben is megrendezésre kerülnek a grandtour-ok. Ezek során egyénileg (tehát nem szervezett keretek között) kell bejárni egy 300-700 km-es útvonalat és közben fényképekkel kell igazolni a teljesítést. Igazi kihívás ínyenceknek.

 

"Idén 200 éves a kerékpár."


Idén 200 éves a kerékpár. 200 éve inspirál, motivál minket Karl von Drais von Sauerbronn találmánya. Sok sikert, sok örömöt, sok remek túrát kívánunk mindannyiunknak a következő 100 évre! Reméljük, hogy ehhez a 100 év sikereihez is hozzá tudunk járulni a magunk módján. Boldog születésnapot mindnyájunknak!

Jó túrázást, bon courage!*

*Randonneurs Hongrie köszönés 2013-ból

© 2016 Randonneurs Hongrie. All Rights Reserved.